A MADÁSZSZ 2018 október 15-én levelet küldött az EMMI Miniszternek a 2018. évi kábítószerügyi (KAB) pályázatokkal kapcsolatban. Akkor már több mint 2 hónapos késésben volt a Minisztérium a pályázatok eredményeinek kihirdetésével, nem is beszélve arról, hogy a pályázatban megjelölt támogatási időszak kezdete 2018. július 1. volt.

Választ levelünkre több min 4 hónappal később kaptunk, bár közben a levelünk egyik kérése „megvalósult”, a karácsony előtti napokban (a pályázati útmutatóban a pályázat elbírálási rendje alapján kalkulálható végső határidőhöz képest 4 és fél hónapos csúszással) az eredmények kihirdetésre kerültek. Levelünkben – az eredmények kihirdetése mellett – a pályázati tervek megfelelő színvonalú megvalósítása érdekében kértük Miniszter Úr soron kívüli intézkedését a pályázatokkal kapcsolatos tervezhető menetrend megalkotását illetően is. Február 20-i keltezéssel a napokban kaptuk meg Dr. Csányi Péter, Emberi Erőforrások Minisztérium Egészségügy Szakmai Irányításáért Felelős Helyettes Államtitkár levelét, melyben tájékoztat arról, hogy a Minisztérium megfontolja a javaslatunkat: „a Minisztérium készséggel megvizsgálva a 2018. évi kábítószerügyi pályázatok megvalósítási és felhasználási határidejének meghosszabbítását, melynek eredményéről a mértékéről tájékoztatni fogjuk az érintett szervezeteket.” – áll a levélben. Tudomásunk szerint a szervezetek erről a lehetőségről a mai napig nem kaptak információt. Ma újabb levelet küldtünk a Emberi Erőforrások Minisztérium Egészségügy Szakmai Irányításáért Felelős Helyettes Államtitkárának, melyben más aktuális problémák mellett a KAB pályázatokkal kapcsolatos ügyre is visszatértünk. „A programok jelen körülmények közötti zavartalan lebonyolítása érdekében feltétlen szükségesnek tartjuk, hogy amennyiben a pályázók igénylik, tegyék számukra lehetővé a szerződéskötés/kifizetés csúszásával arányos elszámolási határidő hosszabbítást, és erről a lehetőségről kiemelt sürgősséggel tájékoztassák az érintetteket.” – írtuk, s várjuk a rügyek szárba szökkenését.