magyar |  english



Csatlakozzon Facebook-on

Hírek
CIVIL FÓRUM ÚJRATÖLTVE – NYÍLT LEVÉL A KORMÁNYZATNAK

kep kep


A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület, valamint a négy drogszakmai ernyőszervezet – a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége, a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete – Kritikus Barát (Critical friend) címmel október 4-én találkozóra várta a kábítószerügy területén dolgozó civil szervezeteket, szakembereket valamint KORMÁNYZATI SZEREPLŐKET és az új kibővített profillal működő szakmai háttérintézmények felelős képviselőit.


 


 


Az idei rendezvényen a kormányzati szereplőkkel való találkozásnak különösen is súlyt adott volna a háttérintézményi struktúra átalakítása, mellyel kapcsolatban a területen dolgozó kollégáknak kevés az információja és számos anomáliával találkoznak.


Sajnos minden törekvésünk, jó szándékunk, sorozatos próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérni, hogy a kábítószerügyi szakterület tekintetében kompetenciával rendelkező állami vezetők elfogadják meghívásunkat a rendezvényre, egyéb elfoglaltságaikra hivatkozva utasították el felkérésünket, nem delegáltak a szakterületre rálátással bíró kollégákat az alkalomra, sőt, az általunk kért, a területtel közvetlen kapcsolatot tartó kollégák részvételét sem tették lehetővé.


A szervezők sokat töprengtek azon, hogy adott körülmények között mi a helyes megoldás. Hiszen, a Civil Fórum a civil szakma eseménye. Ahogy a neve is mondja. Nem a Kormányé. Nem is függ tőle. A Civil Fórum diskurzusra invitálta a kormányzati szereplőket, mert a Kormányzatnak dolga a tájékoztatás és a szakmai diskurzus. A Kormány és az államigazgatás sajnálatos módon megtagadta alkotmányos szerepét és feladatát. Nem jött el. Mivel azonban a Civil Fórum a civil szakma eseménye, ezért végül is úgy gondoltuk, hogy jelen körülmények között is – vagy talán még inkább – érdemes találkozni, s megfogalmazni kérdéseinket, aggályainkat az intézményi átalakulásokkal kapcsolatban.


Október 4-én találkoztak a kábítószerügy területén dolgozó civil szervezeteket, szakemberek. A találkozón a jelenlévők hat területre vonatkozóan fogalmaztak meg problémákat: a tájékoztatással és koordinációval, a döntés előkészítéssel, a források elosztásával, az iskolai drogprevenciós programok szakmai ajánlási rendszerével, a gyermek- és ifjúságaddiktológiai ellátással, valamint az ártalomcsökkentéssel kapcsolatosan. Ezen problémákat ezúttal egy nyílt levél formájában tesszük közzé, és ezzel egyidőben eljuttatjuk a döntéshozóhoz, mielőbbi választ és intézkedést várva.